Perublas Moriayiv

» Alasia
2010. nov. 27. 14:23

Wow, ez a mai második bejegyzésem, és még az is előfordulhat, hogy lesz harmadik is! XDD

Ez a bejegyzés ugyancsak egy szj karimról szól, neve Perublas Moriayiv.

A következő referencia is elég régi, de majd próbálok erről is újabbat rajzolni. =]

 

Karilap:

Név: Perublas Moriayiv
Nem: Férfi
Kor: Egészen a Kamakura időszaktól él, ami 1185–1333-ig tartott. 
Faj: Tanuki démon. Ez egy olyan izé, mint a Kitsune, de a Tanuki egy mosómedvéhez hasonló állat, sokszor összekeverik a mosómedvékkel. 
Jellem: Talán azzal kéne kezdeni, hogy imádja a sakét. Elég sokáig tart amire lerészegedik, de szerencsére tudja, hol a határ, ezért nem nagyon látni úgy hogy már azt sem tudja hol van, annyira berúgott. XD
Egy elég nagy egyéniség. Első látásra sunyinak látszik, és ez igaz is. Kétszínű, kapzsi, a pénzt és a sakét mindennél többre tartja. Az emberi méltóság, a becsületesség és hasonló sokatmondó szavak neki inkább semmitmondóak. Rengeteg embert vert már át élete során, de nem csak embereket, mindenféle más lényeket is. Az ő logikája abból áll, hogy addig amíg neki jó, az sem érdekli ha mások szenvednek, sőt, semmi nem érdekli a saját érdemén kívül. Az a fajta ember, aki ott fog hagyni a bajban, amibe sokszor ő rángat bele. Nincsenek barátai, messziről kerül minden másik lényt. Ha mégis összetalálkozik egyel, mély benyomást tesz rajta, olyan mélyet, hogy az az illető sokszor traumába esik, amikor az a hideg zuhany éri, hogy bizony, ilyen velejéig gonosz dolgok is léteznek még ezen a Földön.
Története: A Kamakura korszaktól kezdték az emberek gúnyolni az ő fajtáját. Talán ő az utolsó olyan Tanuki démon, akinek még van méltósága és nem abból él, hogy nevetségessé teszi magát. Az összes többi élő egyedet megveti, amiért olyan alacsony szintre süllyedtek, amilyenre. Miután fajtája már csak párszáz, sőt, lehet hogy még száz példányból sem áll, elindult vándorolni, eldöntvén, hogy bosszút áll azon a fajon, amely az ő faja - lassan - kipusztulásához vezetett, a kitsunékon, róka démonokon. Ennek a célnak megvalósítása érdekében a tengukhoz kíván csatlakozni, sőt, a jövőben olyan magas posztra akar törekedni, hogy az egész háborút az ő keze irányítása alá vegye.
Habár csatlakozni óhajt a tengukhoz, semmi olyan szándéka nincs, hogy együtt is fog velük működni. Küldetésekre akar indulni, amikkel pénzt szerezhet, magasabb rangra tehet szert. Amint láthatjuk, szándékai kizárólag önérdekűek. (nemtok beszélni, főleg nem fogalmazni. XD)
Képessége: Át tud változni eredeti formájából, a Tanuki formából emberi formába. Rendkívül magas alakváltó képességekkel van felruházva. Ezzel az előnnyel könnyen megtéveszthet bárkit. Előszeretettel használja.
Másik képessége az, hogy az aranyfuvolát amit hordoz, arra használja, hogy illúziókat teremt vele, amiket jóformán lehetetlen megkülönböztetni a valóságtól.

Tádámmmm. : >



Ladybird

» Alasia
2010. nov. 27. 13:45

Üdv c:

Elég rég nem írtam, itt az idő, hogy pótoljak valamicskét. ^^

Ez a bejegyzés is egy karilap-féleség lesz, Ladybird nevű steampunk karimról. OvO

Igen, ez egy elég régi referencia kép róla, dehát ez van.. XDD Majd egyszer csinálok egy újat. x3

Karilap:

Név: Ladybird, de van egy gyerekkori barátja, ő mindíg Mary-nek hívja.D: (valószínűleg mert ez az igazi neve..XD)
Nem: FIÚ. IGEN, FIÚ.D:
Kor: ez kérdéses, 20-25 között.^^
Foglalkozás..: hát asfasd. nemtudomXD igazából nem úgy néz ki, de nagy bajkeverő, pedig nem szándékosan csinálja, mert ő békepárti..XD Amúgy szerelő, repülő hajókat szerel.=D
Története: Igazán egyszerű. Jóformán nincs is története.XD Egy teljesen átlagos élete volt eddig, volt gyerek, játszott csomót, beállt az apja mellé egy ideig, az apja hajó szerelő volt, tőle tanulta a mesterséget. A szülei belekeveredtek valami balhéba, és megölték őket. Ladybird nem is próbálta keresni a gyilkosokat, mert tudja hogy nem menne vele semmire. Eléldegél magában, a házát is sajátmaga tákolta össze, mivel a régi lakásból kidobták.
Képesség: Igazából csak nagyon erős és atlétikus, meg vág az esze nagyon jól~ Talán kitalálok neki valamit, talán nem.XD

Ezzel meglesztek egy időre XD Lehet hogy ma még írok egy bejegyzést, csomó rajzom van, amivel el vagyok maradva. :c



Mottó

Tehát gondolom idetévedtél, majd meglepődtél hogy hö, ez nem valami értelmes. Hát nem is, de azért élvezd a hülyeségem, ha tudod n_n
 
design: szuperapu, sablon: nilatako, motor: freeblog